Forum maoice - Répondre à un message

Revue des dernières réponses
agnellaoral	Már öt éve vagyok futár. Nem a Wolt vagy a Foodora, hanem egy kisebb helyi cégnél, ahol gyógyszereket meg élelmiszert viszek ki nyugdíjasoknak meg olyanoknak, akik nem tudnak kimozdulni. A fizetésem olyan, amilyen. Van, hogy jó hétvége után kézhez kapok vagy hatvanezret, van, hogy alig negyvenet. A kocsim egy tizenkét éves Suzuki Ignis, rozsdás a küszöb, de megy, mint a kisördög. Tavaly februárban jött egy hétfő, amire nem voltam felkészülve. Reggel hatkor csörgött a telefonom. Az öregasszony, akinek minden reggel viszem a vérnyomáscsökkentőjét, nem vette fel a kaput. Bementem a patikába, ott mondták, hogy a néni kórházba került. Semmi baj, csak egy kis kiszáradás, de a számláit ott hagytam a postaládájában. Nem ez volt a gond. A gond az volt, hogy hazafelé a kocsim elkezdett vacogni. A szervizes, Robi megállt mellettem a lámpánál, mert ő is arra járt. "Hajtókar, Bandi" – mondta az ablakon át. "Nem nagy ügy, de vagy hatvan, ha megcsinálom." Hatvan. Én meg alig kaptam kézhez a múlt heti harmincnyolcezret, abból ment a rezsi meg a kaja. A számlámon maradt tizenháromezer forint. Pontosan. Este, mikor letoltam a műszakot, hazamentem a garzonba. Leültem az ágy szélére. A tizenháromezer ott volt a borítékban. Ebből kellene kijönnöm a hétre, meg valahogy előteremteni a hatvanezret a kocsira. Kávét főztem, és elővettem a telefont. Régen, amikor még a húszas éveim elején jártam, volt egy időszak, amikor online kaszinóztam. Nem sokat, néhány ezres tétekkel. Aztán abbahagytam, mert rájöttem, hogy a futárfizetés nem arra való. De most, ezen a vacak hétfőn, eszembe jutott, hogy régen milyen könnyű volt feltölteni a pénzt. Nem kellett bankkártya, semmi. Volt egy régi Paysafecardom, amit a benzinkúton vettem. Kerestem egy olyan oldalt, ahol ezt a fizetési módot elfogadják. Nem akartam bankot meg utalgatást. A második keresési találatnál láttam egy feliratot: vavada paysafecard. Rákattintottam. Az oldal letisztult volt, nem ilyen csicsás, villogós vacak. Kifejezetten kerestem, hogy hol lehet fizetni. Ott volt a listában a Paysafecard, mint opció. Nem hozott lázba a dolog. Inkább egy számítás volt. Azt mondtam magamnak: feltöltök hatezret. A maradék hétezer a kenyérre meg a kávéra. Ha a hatezer elmegy, akkor elmegy. Ha nem, akkor talán közelebb kerülök a hajtókar árához. Aztán elkezdődött. Nem siettem. Nem voltam ideges. Olyan volt, mintha a kocsiban ülnék a lámpánál, és várnék, hogy zöldet kapjak. Nem vágtam bele nagy tétekbe. Apró lépésekben haladtam. Száz, kétszáz, ötszáz forintos körök. Az első fél órában a hatezerből lett nyolc. Aztán tíz. Aztán lement hétre. A szívem normálisan vert. Nem éreztem azt a görcsöt, amit régen. Aztán a negyvenötödik percben jött egy kör. Nem nagy dolog, csak háromezer. De utána egy újabb. Meg egy újabb. A számok elkezdtek nőni, és nem álltak meg. Tizennyolc. Huszonhárom. Harmincöt. Amikor elérte a negyvenegyet, letettem a telefont az ágyra. Felálltam. Megmostam az arcom hideg vízzel. Visszaültem. Még mindig negyvenegy volt. Megnyomtam még egy kört. Nem azért, mert kapzsi voltam. Hanem mert úgy éreztem, hogy a gép végre a kezemre játszik. Az a kör hozott tizenkettőt. Összesen ötvenháromezer. Kivettem az egészet. A vásárlásomat átirányították a Paysafecardra, de ezúttal a másik irányba. Mert a vavada paysafecard kombináció nemcsak befizetésre, hanem kifizetésre is jó volt. Másnap reggel már a kezemben volt a pénz a kocsi javítására. Robi két nap alatt megcsinálta. Hatvanezer lett pontosan. A maradék tizenegyezerből vettem egy doboz csokit az öregasszonynak, aki hazajött a kórházból, meg egy üveg kólát magamnak. Leültem a kocsiba, beindítottam, és a motor olyan szépen duruzsolt, mint hosszú hónapok óta nem. Azóta is futár vagyok. Az Ignis azóta is megy. És a Paysafecard mindig van nálam a kesztyűtartóban, a biztonság kedvéért. Nem játszom gyakran. Havonta egyszer, ha belefér. De amikor igen, mindig arra a bizonyos oldalra megyek, ahol az a felirat van. Mert ott egyszer, egy vacak hétfőn, egy tizenháromezres borítékból kihoztam a lehetetlent. Nem a nagy szerencse volt, hanem az, hogy pontosan tudtam, hol és hogyan kell próbálkoznom. És hogy a futárnak is lehet szerencséje. Még akkor is, ha az út poros, a kocsi meg rozsdás.